Szülő Csoport

A szombat délelőtti találkozókon a családot, gyermeknevelést, önmegvalósítást érintő témákról beszélgetünk. A családon belüli szereposztás miatt, sok esetben, csak az egyik szülő tud a problémák megoldását segítő könyvek olvasására időt fordítani. Ebből adódóan a nevelésben kettős irány indulhat el, ami a gyermek személyiségfejlődésére negatív hatással van, illetve a párkapcsolatban is konfliktusforrás lehet. Azoknak a szülőpároknak, akik tudatos gyermekneveléssel szeretnék kiegyensúlyozott, sikeres és boldog felnőtté kísérni gyermeküket fontos, hogy időről időre megálljanak, és átgondolják, értelmezzék, megoldásokat találjanak az aktuálisan feszítő kérdésekre. Tudatosan készülnek a jövő kihívásaira. Közösen kialakított elvek mentén, közös szülői feladat a gyermeknevelés, akkor is, ha ez elsősorban az édesanyák feladata. A sikeres gyereknevelés titka, hogy mindkét fél rálátással bírjon, és egészében, összefüggéseiben lássa a gyermek személyiségfejlődését, a miérteket, és megtalálják azokat a technikákat, eszközöket, melyek szülői hatékonyságukat segítik. Gyors, és hatékony eszköz erre, a szakmai moderátor által vezetett tematikus beszélgetések. Pontos és széleskörű információkhoz, technikákhoz, eszköztárhoz juthatnak a résztvevők. A tapasztalás, a kivitelezés azonban mindenkinek a saját útja.

  

Időpontok és tematika

 

2011. 04.10.                Asszertív ( hatékony ) szülői magatartásforma, reakciók a gyermek viselkedésére.

2011.04.24.                 Nincs vita és veszekedés! Családra kiterjedő együttműködő kommunikáció.

2011.05.08.                 Kellenek a szabályok. A korlátok szerepe.

2011.05.22.                 Felelősség és munkamegosztás a gyermekek és a szülők között.

2011.06.05.                 Játék szerepe a gyermek személyiség fejlődésében.

2011.06.19.                 Családi szocializáció és társasági élet.

 

Helyszín:                     Csillaghegyi Szamóca Gyermekház ( 1038 Botond u. 72. )

Idő:                             10.30 – 12.00

Részvételi díj:             3000Ft/család, gyermekmegőrzéssel 4000 Ft/család